2014. április 28., hétfő

Sonkás-gombás spagetti (frissítve, képpel)

Erről az ételről most nem készítettem képet, mert most fontosabb volt, hogy együtt együnk, mint hogy fotózzam az ételt. :) De úgy láttam, hogy jól szerepelt, így felveszem az ismétlendők listájára, és legközelebb lesz fénykép is. :)

Frissítés: Közben észrevettem, hogy főzés közben mégis lőttem pár fotót. :)

Elkészítése

A hagymát felaprózzuk, a gombát vékonyan felszeleteljük, a sonkát kis kockákra, a bacont pedig vékony csíkokra vágjuk. Margarinon az egészet egyszerre dinszteljük, közben ízesítjük (oregánó, bazsalikom, só, bors), majd kevés vizet hozzáadva rövid ideig pároljuk. Ezután tejszínt öntünk hozzá, reszelt sajtot teszünk bele és összeforraljuk.
A tésztát szokásos módon kifőzzük, és tálalás előtt összeforgatjuk a mártással.
Tetejére is tehetünk reszelt sajtot.

Hozzávalók:
2-3 dkg margarin (vagy más zsiradék)
1 vöröshagyma
8-10 dkg csiperkegomba
15 dkg pulykamellsonka
4 szelet bacon szalonna
1-1 nagyobb csipet oregánó, bazsalikom
só, bors (ízlés szerint)
fél-1 dl víz
2-2,5 dl tejszín
5 dkg reszelt sajt (+ a tetejére)
25 dkg spagetti tészta

ceglédi kirándulásunkra szerettem volna ezzel a tésztás étellel emlékezni, mert ott rendeltünk hasonlót a La Toscana-ban. :)





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése