2019. január 31., csütörtök

Olasz pizza házilag

2018 nyarán kétszer is volt szerencsém Olaszországba utazni. Először Toszkánába, majd Dél-Itáliába. Ebédet egy alkalommal se kaptunk, és minden napra azért a melegben itthonról sem vihettünk kaját. Így nem egy pizzát kóstoltunk meg. :) Isteni volt mind! Ha egyszer eljut az ember, akkor kár kihagyni. :) Azért ne úgy képzeljétek el, hogy étterembe ültünk be mindig. Pékboltban is rettentően finom szeleteket lehetett kapni.
Bár itthon azért nem tudom ugyanazt reprodukálni, de vettem kint manitoba lisztet, amiből tésztát sütöttem. Tetejére egy kis cukormentes ketchuppal kikevert paradicsompüré, paradicsomszeletek, bazsalikom és mozzarellasajt kerültek.

Elkészítése

A nedves hozzávalókat, majd a száraz hozzávalókat a kenyérsütő üstjébe pakoltam és bedagasztottam a tésztát. Kb. 1,5-2 órán át lefedve, meleg helyen kelesztettem és 170-180 fokos sütőben kb. 30-35 percig sütöttem. (Ez csak irányadó. Néha nagyon süt a sütő, ezért nem mertem magas hőfokra venni.)
A feltétet a kisült pizzalapra tettem rá és grillfunkción 200 fokon 10 percig sütöttem.

Hozzávalók:
200 g manitoba liszt
10 g élesztő
5 g só
3 tk. olívaolaj
1 dl víz
+tetejére, amit akartok 







2019. január 29., kedd

Szafi kiflik

Gondolom, sokan ismeritek Szafi lisztkeverékeit. Én is kipróbáltam már többféle lisztet és más termékeit is. Általában a csomagoláson található recept alapján készítek valamit, de most a honlapon találtam egy jó kifli receptet. Én expressz lisztkeverékből sütöttem. 
A receptet ITT találtam.


2019. január 27., vasárnap

Sütőtökös chiapuding

Életem első chiapudingja és az odavezető út... :)

Rengeteg helyen láttam már chiapudingot, de visszatarthatatlan vonzalmat ezidáig nem éreztem iránta. Csináltam egy kisebb spájz leltárt, és mivel van egy teljes zacskó chiamagom, illetve egy bontott, amiben már alig van, úgy gondoltam, eljött az én időm. Kérdezhetitek, hogy minek nekem ennyi chiamag, és mi lett a bontott zacskóval? Házi növényi tejbe került és pékáruba. Na, de most nálam is elkészült az a bizonyos chiapuding. :) A sütőtökös krémmel eredetileg más tervem volt... De ami késik, nem múlik. 

Fura állagú ez a puding, de igyekeztem szép fotót készíteni. Addig nem szoktam megosztani receptet, amíg le nem csekkolom, hogy tényleg finom-e az elkészített étel. És mivel ez tényleg finom, ezért megosztom Veletek is, de úgy gondolom, hogy a kis konyhai kínlódásokat, baklövéseket, helyesebben mondva tapasztalatszerzéseket sem kell eltitkolni. :) A puding rész kb. 2-3 főre elegendő, a krém rész 1 fős... A chiamagokat először nem tudtam belőni, hogy mekkora is lesz a végén, a krémnél tudtam, hogy nem sok, de abból is tesztverzió készült. De most az általam használt mennyiségeket fogom leírni a hozzávalóknál. 
A krémet először késes aprítóban akartam elkészíteni, de mivel nem nagy a mennyiség, így állandóan az edény szélére küldte a penge az anyagot, és nem akarta krémesre zúzni. Ezért aztán botmixerrel segítettem rá. De ha máskor nagyobb mennyiséget csinálok, akkor viszi az aprító kése is.
Egy kis pohár desszerthez képest jó sok mosatlant gyártottam a végére... De hát a jó pap is holtig tanul. :)

Elkészítés

Vizet melegítettem, majd elkevertem benne egy kevés eritritet. Miután kihűlt, beletettem a chiamagot, és jól átforgattam benne. Beraktam a hűtőbe. Én dél körül tettem be, és másnap kora délelőtt vettem ki. De valahol azt olvastam, hogy 1 óra ázás is elég, máshol 1 éjszaka. Nekem most így jött ki a lépés. Este még megkavargattam, és csekkoltam, mennyire zselésedik.

A krémhez az éjszakára beáztatott kesudiót a megsült sütőtökkel, fűszerekkel és pici mandulatejjel pürésítettem.

Tapasztalatszerzéshez tartozik még, hogy ezt most nem sikerült rétegesen elhelyeznem a pohárban, mert a második réteg chiamag beterítette az első réteg krémet. De oda direkt kevesebbet is tettem, mivel tudtam, hogy nincs belőle sok, hogy a tetejére mindenképpen maradjon. Szóval ezen még egy picit dolgozni kell legközelebb.
Nálam így lettek volna a rétegek: chiamag, krém, pici zabpehely, chiamag, krém, granola.

A krém tetejére Hester's Life csokis granolát szórtam.

Hozzávalók:
250 ml víz
1 ek. eritrit (Legközelebb szerintem 2 lesz.)
2,5 ek. chiamag
50 g sütőtök
25 g kesudió
1-1 csipet szegfűszeg, szerecsendió, fahéj, kardamom
1 ek. mandulatej
csokis granola
aprószemű zabpehely

Nekem egész nagy pohárral lett. Egyszerre nem is bírtam megenni, de meglepően jó volt. Pedig még reggel is azon gondoltam, hogy ennek a magnak lehet búcsút kell inteni. :)




2019. január 26., szombat

Banános kókuszgolyó

Ha finom, egészséges és méghozzá gyors édességre vágysz, akkor jó ötlet lehet kókuszgolyót készíteni. Én most banánost készítettem. Kívül, belül kókuszos...

Elkészítése

A kókuszlisztet, zabpudingport, karobport összekevertem, majd villával összenyomkodtam benne a banánt. Krémes, jól formázható masszát kaptam és vizes kézzel golyókat formáztam. Majd kókuszreszelékben megforgattam.
(Ha a tészta nem áll össze, akkor pici vizet adhatunk hozzá.)

Hozzávalók:
40 g kókuszliszt
20 g Szafi free epres-banánízű zabpudingpor
1 ek. karobpor
2 kisebb banán
forgatáshoz kókuszreszelék



2019. január 25., péntek

Babpástétom tortilla-val

Ha egészséges reggelire vágysz, vagy csak éppen bekapnál valamit ebédre, akkor a tortilla nagyon jó ötlet. Én most házi babpástétommal és zöldségekkel töltöttem meg.
A tortilla receptje ITT található. Én rögtön dupla adaggal indítottam, mert már többször teszteltük és nagyon finom. :) Természetesen bolti vagy hagyományos, otthon készített lepény is jó, ha minden földi jóval meg akarjuk tölteni.
Én most a babpástétom elkészítését írom le Nektek. 

Elkészítése

A felaprózott vöröshagymát kevés olajon megdinszteljük, majd hozzátesszük a babot levével együtt. (Én konzervet használtam.) Piros paprikával megszórjuk, majd tovább fűszerezzük. Kb. 5-10 percig együtt pároljuk, nem hagyjuk elfőni az összes levet.
Ezután Erős Pistát adunk hozzá és botmixer segítségével, vagy késes aprítóban pürésítjük. De ha csak villával törjük össze, akkor is tökéletes.

Hozzávalók:
2 ek. olaj
1 közepes vöröshagyma
1 vörösbab konzerv
1-2 tk. piros paprika
1/2 tk. füstsó
1/2 tk. fokhagymapor
1/4 tk. asztali só
2 tk. Erős Pista

A tortillat megkentem a babkrémmel, salátát, paprikát és újhagymát tettem rá, végül megszórtam egy kevés sajttal. Amennyire tudtam összetekertem, és mind megettem. Délig tartó lendületet adott. :)





2019. január 23., szerda

Zöldséges lasagne

Nem félek a szénhidráttól! :) Egy újabb tésztás ételt hoztam Nektek. Nem tagadom, nagyon beleszerettem nyáron Itáliába, és szívesen csempészem a konyhába az olasz ízvilágot, de azért nem csak tésztát eszek. :)
Volt még padlizsánom és gombám, amivel tészta nélküli tervem volt... de kísérletezgetni nem nagyon volt kedvem, inkább biztosra mentem. Sőt, elterveztem, hogy mindenféle régebbi és/vagy megbontott dolgot kiürítek a kamrából, így került felhasználásra egy spenótos lasagne tészta is.
Ha olasz sajt helyett növényi sajtot vagy sörélesztőpelyhet használok, akkor még a vegán kategóriába is belefér ez az étel, így csak vegetáriánus. Nem kell megijedni, így is laktató és finom. :) De aki szeretné, nyugodtan gazdagíthatja hússal vagy akár babbal, hogy növelje a fehérjetartalmat. :)

Elkészítése

Kevés vízben megpároljuk a felaprózott vöröshagymát, majd megszórjuk piros paprikával. Hozzákeverjük a felkockázott gombát és padlizsánt, sóval ízesítjük és öntünk alá vizet. (Ne lepje el, de hagyjunk alatta egy kis folyadékot a végére, nem sütjük a zöldségeket, tehát ne párologjon el mind.) Ha már picit kezd puhulni minden, hozzáadjuk a paradicsomlében eltett, felkockázott paradicsomot (Ez konzerv volt, de lehet nyers paradicsom és paradicsomlé, vagy sima paradicsompüré is). Olasz ízvilágú fűszerekkel ízesítjük. Én most egy adalékanyagmentes olasz fűszerkeveréket használtam, amiben van pl. erdélyi só, bazsalikom, oregánó, rozmaring.
Tehetünk még bele kevés cukormentes ketchupot is. Néhány percig együtt főzzük az egészet, ha elkezd rotyogni, elzárjuk alatta a tüzet.
Egy kimargarinozott tepsibe rétegesen tesszük a tésztát és a szószt. Én kicsit elszámoltam magam, így a felső tésztarétegre egy kis ketchupot tettem szósz helyett és parmezán jellegű sajtot reszeltem. A rétegek közzé is reszelhetünk sajtot.
Alufóliával lefedve 180 fokos sütőben kb. 40-50 percig sütjük, majd további 10 percig légkeveréses fokozatra állítva alufólia nélkül.

Hozzávalók:
1 közepes vöröshagyma fele
2 kk. piros paprika
1 közepes padlizsán
1 csiperke gomba
1 doboz paradicsomlében eltett, felkockázott paradicsom (konzerv)
2-3 dl víz (+ a vöröshagyma párolásához)
olasz fűszer (ízlés szerint)
2-3 ek. ketchup
lasagne tészta (Nekem 11 lap volt.)
sajt
margarin a tepsi kikenéséhez




Vegetáriánus bakonyi

Debrecenben a Gödörben nagyon finom bakonyit főznek. Kb. egy kezemen (de kettő biztos) meg tudom számolni, hogy hányszor ettem, mióta kb. 3 éve felfedeztem. De ez csak azért van, mert többnyire házi kosztot eszek és nem figyelem állandóan a menüt, vagy ha látom se rendelek. Mivel akármilyen finom is rendszerint megfájdul a hasam, mivel nagy valószínűséggel laktózos, fehér lisztes habarással készítik. Persze azért volt már rá példa, hogy elcsábultam és még lesz is, mert azt az ízvilágot itthon nem tudom hozni. De azért néha próbálkozok. Most például egy egészséges, zöldséges verzióval.
Mondjuk a gombát nem szívlelem, ami ugye a bakonyinak az alapja. De rájöttem, hogy ha apróra felvágom és padlizsánnal keverem, valamint valamilyen szószt, mártást is készítek hozzá, akkor könnyedén lecsúszik és nem gondolkodok azon, hogy kipiszkálom a tányér szélére. :)
Néhány kis darab paprika megmentésére is szolgált ez az étel.

Elkészítése

A felaprózott hagymát kevés olajon megdinszteltem, megszórtam piros paprikával. Majd hozzáadtam a felkockázott paprikákat, padlizsánt és gombát. Az egészet alaposan átforgattam és öntöttem alá vizet. Majd csak sóval ízesítettem. Ha szükséges, akkor puhulásig pótoljuk a vizet, de a sótól úgy is fognak a zöldségek is egy kis vizet engedni.
Amikor minden puha, hozzáadtam a tejszínnel és vízzel elkevert Szafi reform magyaros krémes szósz alapport. Pár perc alatt felforrt és el is zártam alatta a tüzet.
Szafi free gluténmentes nokedlivel ettem. Természetesen hagyományos nokedli, vagy más kifőtt tészta is jó hozzá. :)

Hozzávalók:
1 kisebb vöröshagyma
1 közepes padlizsán
3 db csiperke gomba (kb. 15 dkg)
1 darabka csípős paprika
1 darabka tv paprika
1 darabka kápia paprika
fél piros színű pritamin paprika
fél zöld színű pritamin paprika
1-2 ek. olaj
1-2 kk. piros paprika
só ízlés szerint
víz
30 g Szafi reform magyaros krémes szósz alappor
2 dl tejszín + 1 dl víz a porhoz





2019. január 17., csütörtök

Többmagvas formakenyér

Év elején mindig van egy kattanásom, amíg nem foglaljuk le a nyári utunkat. Ilyenkor egy kép, zene, étel megmelengeti a szívemet és távoli helyekre vágyódok el. Így esett szerintem, hogy felébredt bennem az az érzés, hogy én úgy ennék valamilyen német vagy osztrák kenyeret... Elmehettem volna a boltba, és vehettem volna valamilyen bajor rozsveknit, de az mindenféle nem odavalóval tele lenne. Így hát külföldi oldalakon nézegettem recepteket. Végül nem rozslisztből sütöttem, hanem kétféle teljes kiőrlésű lisztből. Szépen összeállt a kenyérke, jól szeletelhető és nem morzsálódik. Mindenféle itthon található maggal teleszórtam. 
A képen látható 4 szeletet nem tömtem magamba egyszerre. :) Csak szerettem volna megmutatni a kenyeret is, de akkor már szendvicsnek elkészítve is lefotóztam. Nem egy díjnyertes szendvics, mert hűtőürítés címén került rá virsli, lila hagyma, violife növényi sajt. Ezen kívül cukormentes ketchup és egy pici pizza fűszer. Sütőben grilleztem kb. 10 percig.

Elkészítése

A hozzávalókat kenyérsütő üstjébe pakoltam és bedagasztottam. Majd megformáztam, margarinnal kikent, liszttel megszórt formába tettem, vízzel lekentem és letakarva meleg helyen 10 percig pihentettem. Majd újból lekentem vízzel, és szintén 10 percig pihentettem.
Ezután hideg sütőbe helyeztem, a sütőt bekapcsoltam és 200 fokon sütöttem 20 percig, majd további 25 percig 180 fokon.
Miután megsült a kenyerünk, rácsra téve hagyjuk kihűlni.

Hozzávalók:
130 g teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
120 g teljes kiőrlésű búzaliszt
kb. 180-200 ml víz
1 ek. almaecet
20 g friss élesztő
1 ek. zabpehely
1 ek. puffasztott amaránt
1 ek. szezámmag
2 ek. felaprított tökmag
2 ek. lenmagpehely




2019. január 15., kedd

Virslis kifli (IR-barát)

Boltban járva ritkán elcsábulok valami fehér lisztes pékárura. De tudom, hogy ez sem az egészségemnek nem jó, sem a pénztárcámnak. Tudok én itthon is készíteni. :) A bolti csak azért egyszerűbb, mert ha egyet megkívánok, akkor veszek egyet. Itthon meg olyan pici mennyiségben nem lehet sütni. De azért lehet redukálni a mennyiséget. Több receptet megnéztem, mind nagyon hasonló volt és végül megalkottam a saját IR-barát verziót. :)

Elkészítése

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, bedagasztjuk. (Én változatlanul a kenyérsütőt használom erre.) Majd letakarva, meleg helyen kb. 30-40 percig kelesztjük. Lisztezett felületen négyzet alakúra kinyújtjuk, feldaraboljuk és beletesszük a virsliket. (Mérettől és kedvünktől függően tehetünk bele egész virslit, de én pl. 3 részre vágtam el.) Felcsavarjuk és a tetejét lekenjük felvert tojással, megszórjuk szezámmaggal. 180 fokos előmelegített sütőben kb. 20 percig sütjük. (A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől is függ.)

Hozzávalók:
1,5 dl langyos víz
18 g élesztő
180 g teljes kiőrlésű liszt
70 g búza fehér liszt
1 tk. só
0,25 dl olaj
3 virsli (9 db-ba vágva)
1/2 ek. tejföl 

tetejére felvert tojás, szezámmag

Zöldségek, pici sajt és cukormentes ketchup. A szemfülesek hópihét is láthatnak a fehéren. :)