Elmélkedésem következő része jön most. Bár még elég összeszedetlennek érzem magam, csak cikázik néhány gondolat a fejemben. Mégis úgy gondoltam, hogy írok erről. Nem utolsó sorban azért, mert az írás is segíthet, hogy ápoljam a lelkem, fejlesszem önmagam - más egyéb módszerek mellett. Bár lehet, inkább lelkiznem kellene, mint elmélkedni, de ezek a gondolatok is bennem születnek meg.
Egy nehéz napon vagyok túl, egy számomra nehéz napon. Amikor is olyan dolgokkal kellett megküzdenem, szembenéznem, amik számomra gondot okoznak. Nem mondom, hogy 100%-osan helytálltam, de azt sem, hogy elfutottam minden elől. A nap során is volt egy mélypontom, de én mégis tovább mentem. Nem túl nagy hittel önmagamban, de mégis mentem tovább, mert máshogy nem lehetett. Egy kicsit azért büszke is vagyok magamra, hogy ha még meginogtam is, akkor is végig tudtam csinálni ezt az egészet. :)
Viszont, amikor jöttem hazafele a buszon, akkor egy nagy sóhajtással konstatáltam, hogy túléltem ezt a napot. Aztán elkezdtem azon gondolkodni, hogy mi is az, hogy túlélni? És mi az, hogy élni? De gyorsan az én megállómhoz értem, aztán finom vacsora várt itthon... Így a gondolatmenetemnek vége szakadt, de most szeretném folytatni.
Túlélni
Úgy gondolom, hogy ezt kétféleképpen is használhatjuk. Ha az ember túlél egy balesetet, akkor mindenképpen pozitív töltete van. Megúszott egy rossz dolgot, megmenekült valamitől, életben maradt. Ennél a fajta túlélésnél hálával teli az ember szíve, hogy él és létezik és nem történt vele semmi olyan... Semmi olyan, ami az élettel összeegyeztethetetlen.
Van viszont a túlélninek egy másik jelentése is szerintem. Na, ez az, amit én ma megtapasztaltam. A feladataimmal megharcolva, - amik lelki szinten jelentenek megpróbáltatásokat - úgy érzem, hogy ezt a napot csak túl lehetett élni. Minden percben csak a végét vártam, hogy legyek végre túl rajta és a biztonságot jelentő otthonomban lehessek. Nem mondom, hogy negatív dolgok fogságában voltam, hanem inkább negatív érzések fogságában, amivel harcoltam egész nap, és úgy éreztem, az életemért küzdök. De túléltem... és ÉLEK
Élni
Nem csak túlélni kellene a napokat, hanem ÉLNI. Hiszen annyi szépséget találhatunk az életben, annyi mindenért hálásak lehetünk. Miért kárhoztatjuk magunkat egy olyan életre, amelyben nem élünk, hanem halottak vagyunk? Miért is zárjuk be magunkat saját démonjaink által kreált börtönbe? Miért nem élünk szabadon? Hosszan kereshetnénk erre a válaszokat. Vannak, akiknek ez könnyen megy és boldogan tudják élni az életüket. Még ha megpróbáltatásokkal is néznek szembe, akkor is meglátják az életben a jót, a szépet és túllendülnek a nehézségeken. Lehet, nekik sem volt mindig egyszerű, de lehet, így vannak kódolva, hogy minden mellett tudnak boldogan élni. De talán nem csak én vagyok úgy, aki máshogy van kódolva. Nekünk nem mindig olyan egyszerű a múlt és a jelen problémáival megküzdeni, és meglátni az élet minden szépségét. De én rajta vagyok az ügyön. Én szeretném, ha egyszer ezekből a problémákból megoldott feladatok lennének. És már most is próbálok úgy tekinteni, hogy feladataim vannak és nem bajaim. És szeretném érezni, hogy élek! Érezni azt, hogy boldog vagyok, örömteli, és ereimben élettel teli vér csorog.
Fizikai értelemben élek én is, élsz Te is. Élnek a sejtjeid, szerveid, vér folyik benned, oxigénnel telik meg a tüdőd. De vajon a szívedben, lelkedben érzed-e hogy élsz? Én annyira szeretném érezni. Nem mondom, hogy sose érzem, de jó lenne ebben az állapotban megmaradni. :) Tudjátok, hogy nekem ez milyen érzés? Úgy érzem, hogy majd kicsattanok az életörömtől! Igazi mosollyal magamra tudok mosolyogni a tükörben! Legszívesebben ugrálva közlekednék! Mindent a helyén érzek, ami pedig nincs a helyén, arról is tudom, hogy oda kerül.
Mivel nem ébred még bennem elég pozitív gondolat, ezért Bagdi Bella dalát szoktam segítségül hívni. Hallgassátok meg Ti is!
(kattintsatok a szám címére)
Végezetül egy általam nagyon szeretett zene:
(Kattints a szám címére!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése