Köszönöm

"Ha az egyetlen ima, ami egész életedben elhagyja a szádat, az hogy: Köszönöm! Az éppen elég lesz." (Eckhart mester)

Igen, sokszor én is "csak" úgy fekszem le, hogy "köszönöm". Hozzáteszem még, hogy hála. Nem mondom, hogy kiért, miért. Csak egyszerűen jó kimondani a segítőmnek (tetszés szerint máshogy is nevezhető) ezt a két szót. Ebbe benne van minden. Ő úgyis tudja, hogy kire, mire gondolok. Ha már hagyományos értelemben véve nem mondok el imát, jól esik kiejteni ezeket a szavakat. Tudva azt, hogy nem hullik minden csak úgy az ölünkbe, és a kis őrangyalaink sokat dolgoznak azért, hogy nekünk jó legyen. Ezt illik megköszönni.

Köszönetet nem csak imaként mondhatunk. De ugye ezt mindenki tudja? Merem remélni, hogy mindenki tudja, csak sokan elfelejtették. Sajnos. Pedig ez olyan alapvető lenne. Vagy csak nekem? Nem mondhatom, hogy én kényszeresen odafigyelek erre, nekem olyan természetes, hogy használom ezt a szót. És nem úgy mint azt, hogy "egészségedre". Én tényleg pozitív tartalmat érzek a köszönöm mögött. Jól esik, ha valaki segít nekem, vagy előre enged az ajtónál, vagy bármi ilyesmi. Lehet az egyszerűbb, vagy akár nagyobb dolog is, de jó érzés, ha tesznek értem valamit. Mégis olyan kevés embertől hallom ugyanígy ezt. Ez elszomorít. Ennyire elferdült a világ? Ennyire természetesnek veszi a másik, hogy neki mindent megteszünk? Én igyekszem mindenkivel szemben a legönzetlenebb lenni, és segíteni őt bármiben. Nem várok cserébe semmit, csak egy szót... Egy szó, ami mindkét félnek jó lehet. Annak is, aki kimondja és annak is, akinek szól.

Vigyetek minél több pozitív szót a szókincsetekbe! Használjátok őket bátran! Higgyétek el, hogy többek lesztek általa és a másik is örülni fog! Ne csak azért tegyétek, mert az illendőség úgy kívánja, hanem azért, mert jó dolog! 

(A képek forrása: Google)