2012. március 25., vasárnap

Fokhagymás-krumplis krémleves

Az Erdélyi konyha márciusi számából kinéztem egy krumplis fokhagymakrémlevest. Az alapján készítettem ma én is ebédre egy levest, apró módosításokkal. A módosítások miatt nem tudom, hogy az enyémet fokhagymás krumplikrémlevesnek hívjam, vagy ahogy a címben szerepel? :) De azt hiszem, marad a címbeli, mivel mondhatni egyenlő arányban van benne a 2 hozzávaló. Sőt még répát is tettem bele. :) Úgy tűnik, a répa már elmaradhatatlan kelléke a krémleveseimnek. :)

Elkészítése

Kevés margarinon enyhén megpirítjuk/-fonnyasztjuk a karikára vágott fokhagymagerezdeket, majd megszórjuk liszttel, összekeverjük. Felöntjük vízzel, vigyázva arra, hogy nehogy összecsomósodjon (ha nekem nem csomósodott össze, akkor Nektek sem fog :)). Beletesszük a félkarikára vágott répát, és felkockázott krumplit. Elmorzsolunk benne egy leveskockát. (Úgy gondoltam, most már én is beszerzek ilyet, mert annyi (krém)leves receptben olvastam már és én eddig nem használtam. De azért próbálok nem rendszert csinálni belőle.) Ízlés szerint sóval, borssal (óvatosan, mert a leveskocka is ízesített) és egy kis szárított petrezselyemmel ízesítjük. Miután a zöldségek megpuhultak, botmixerrel pürésítjük. Tej hozzáadásával néhány perc alatt készre forraljuk a levest.
Pirított kenyérkockákat is adhatunk hozzá.

Hozzávalók:
5 nagyobbacska gerezd fokhagyma
1 vékony szelet margarin
1 ek. liszt
5 kisebb szem krumpli
1 répa
1-1,2 l víz
1 db leveskocka
só, bors
1 nagy csipet szárított petrezselyemzöld
1 dl tej

2 megjegyzés:

  1. hasonlóm nekem is volt: http://eletemmuenchenben.blogspot.de/2011/03/burgonyakremleves-fokhagymaval-poreval.html
    fokhagyma nálam mindig jöhet jócskán :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megnézem a Tiéd is. :) Legközelebb lehet én is bátrabb leszek a fokhagymával, de így is érzett.

      Törlés