2012. április 12., csütörtök

Marinált paprikakrémes marhasült (Húsvét 2012 - főétel)

Amikor a húsvéti menüt beszéltük, akkor Anya mondta, hogy van marhahús a fagyasztóban és valami különlegesebbet kellene belőle készíteni. Gondolom, pont ilyen alkalmat várt ez a husi, mert marhahúsból nem sűrűn készítünk ebédet/vacsorát. Néhány receptet mutattam Anyának, végül egy Nők lapja konyhás receptre esett a választás, aminek a pontos neve "Marinált paprikával tekert hátszín". Most is módosítottam kicsit az elkészítés módján. Nagy küzdelem során sikerült levennem a húsról a hártyát. Őszintén szólva ezután nem sok kedvem volt felvágni, sőt kiklopfolni... Így egészben a nagy darab hátszínt befűszereztem és néhány napra pácolódni hagytam a hűtőben. Anya ügyesebb és gyakorlottabb kezeivel Húsvétkor felszeletelte a husit és ilyen formában került elkészítésre. Ez is finomra sikerült. Mindenki érzett rajta valamit, de senki nem tudta megmondani, hogy mi is adta azt a jellegzetes ízt az ételnek. :)

Elkészítése

A hátszínről leszedem a hártyás részt, majd sóval, borssal, őrölt köménnyel befűszerezem. Meglocsolom olajjal és kissé összehajtogatom, néhány szem borókabogyót teszek közé. Hűtőben hagyom pácolódni néhány napig. (Most 4 napig érlelődött rajta a fűszer.)
A hús sütését megelőző este elkészítjük a krémet. Apró cikkekre vágott kaliforniai- és kápia paprikát serpenyőben olajon megsütök, amikor már majdnem kész hozzáadom az egész gerezd fokhagymákat és pár percet együtt is pirítom őket, a végén sóval, borssal ízesítem. Miután kész, balzsamecettel meglocsolom, megszórom kakukkfűvel és aprítóval pürésítem. 1 napra hűtőbe teszem.
A felvágott hússzeletek kb. felét az edény aljára tesszük és megkenjük az összes paprikakrémmel, majd befedjük a hússzeletek másik felével. Sütőben készre sütjük. 
Krumplipürével tálaljuk.

Hozzávalók:
1,2 kg marhahátszín
2 db piros kaliforniai paprika
2 db kápia paprika
3 gerezd fokhagyma
3 ek. balzsamecet
só, bors
őrölt kömény
10 szem borókabogyó
2 kk. kakukkfű
olaj




2 megjegyzés:

  1. Nagyon étvágygerjesztő:) Szeretem a paprikakrémet és ennek a fűszerezése is nagyon tetszik:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én valami egyszerűbb fűszerezéssel próbálom majd ki a paprikakrémet legközelebb. :) A jó öreg sóval és borssal. :)

      Törlés