2019. február 5., kedd

Túrós béles/batyu

... csipetnyi reformmal, de leginkább hagyományosan. :)

Ma valami igazán hagyományosra vágytam. Nem valami mentes dologra, nem fogyókúrásra, nem tiszta étkezésre. Szerettem volna a konyhába igazi otthon illatot csempészni egy cukros, lisztes finomsággal. Azt hiszem, sikerült. :) Nem szeretem magam fényezni, de az első falatot szinte megkönnyeztem, annyira finom volt nekem. Mivel ritkán eszek ilyen dolgokat, azért is tudom értékelni. :) És olyan büszke vagyok az új sütőmre, hogy ilyen jól süt. Imádom már most! :)
Egy doboz akciós túró megvásárlása hozta az ötletet, hogy legyen túrós béles ma.

Elkészítése

A kenyérsütő üstjébe pakoltam a hozzávalókat, és ott dagasztottam be. (Mármint a gép dagasztotta. :)) Először a tojást, olvasztott margarint, tejben pici cukorral megfuttatott élesztőt, + tejet és rátettem a pici sóval, cukorral összekevert lisztet.
Miután a gép bedagasztotta, meleg helyen, letakarva 1 órát kelesztettem. Lisztezett felületen kinyújtottam és négyzetekre vágtam. (Ezt még gyakorolni kell, mert nem mértani pontosságú. :)) Beletettem a túrós tölteléket és a négy sarkát behajtottam. Így kelesztettem még 20-30 percig, majd tojással lekentem és 180 fokos előmelegített sütőben 20-25 percig sütöttem. Végül a tetejét porcukorral megszórtam.
A töltelékhez a túrót tojással, cukorral, vaníliás cukorral és Szafi Free zabgrízzel/zabdarával kevertem össze.

Hozzávalók a tésztához:
350 g fehér tönkölyliszt
150 g teljes kiőrlésű búzaliszt
50 g cukor
1 csipet só
25 g élesztő
1 dl langyos zabtej, csipetnyi cukor az élesztőhöz
+0,9 dl zabtej
1 tojás
65 g olvasztott laktózmentes, vaníliaízű Vénusz margarin

+ liszt a nyújtáshoz

Hozzávalók a töltelékhez:
250 g laktózmentes túró
2 ek. vaníliás cukor
1 ek. cukor
2 ek. Szafi Free zabdara/zabgríz

+ tetejére tojás









2 megjegyzés:

  1. Nagyon jól néznek ki és biztos finomak talán már nincs is? Használd egészséggel és sok sikerrel az új sütődet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Egy darab még nekem van. :) Anyának odaadtam több, mint a felét. Gyanítom, hogy azért még ő sem pusztította el az összest. :)

      Törlés