2019. február 9., szombat

Vegán farsangi fánk sütőben sütve

"Itt a farsang, áll a bál, keringőzik a kanál..." - szól a mondóka. :)
Bár farsangi bálba nem megyek, jelmezt nem öltök magamra, de úgy gondoltam, hogy fánkot azért sütök. :) Szerintem említettem már, hogy olajban nem szeretek sütni. Az az igazság, hogy nem is nagyon tudok, meg csak felmérgelem vele magam, úgyhogy inkább megkímélem magam tőle. ;) Vagyis a bő olajban való sütésre gondolok. De akkor hogy is süssek fánkot? Keresgéltem recepteket, és szerencsére vannak még rajtam kívül mások is, akik szívesen elkerülik az olajszagot. 
Az eredeti receptet ITT találtam. Fél adaggal sütöttem a kisebb családunknak eredeti verzióban. A magamét picivel egészségesebb módon készítettem el, és vegánosítottam. A saját részem az eredeti mennyiség ötödéből készült. Jártam már azért úgy, hogy valami nem jól sikerült. Ezért mostanában inkább kevesebb hozzávaló miatt is bekapcsolom a sütőt. A tesztadagból is kiderül, hogy jó-e, el tudom-e készíteni, érdemes-e máskor is sütni. Mivel többnyire egyedül, vagy ketten eszünk, ezért sem kell egy fajtából rengeteg.
A normál verziónál is nagyon kellett bűvészkednem a szaggatással, formázással. Még a pálinkás pohár is előkerült. Na, de nem azért, hogy lazítsam magam. :) Hanem azzal akartam kis lyukat varázsolni a fánk közepére, de végül az ujjammal oldottam meg. A sajátomnál már csak kiszaggattam egy pohár segítségével és ment a sütőbe.

Elkészítése

Ugyanaz, ahogy az eredeti receptben szerepel azzal a kivétellel, hogy nem lett lyuk a közepén és nem sült lekvárral. Egy vizes pohárral kiszaggattam és 190 fokos előmelegített sütőben kb. 17 percig sütöttem.
Tetejére porcukrot szórtam és az epres-banános zabpalacsintákhoz készült eperöntetet tettem rá.

Hozzávalók:
5 dkg kelt tészta süteményliszt
5 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
50-55 ml zabtej
2,1 dkg eritrit
1 dkg margarin
picike csipet só
fél ek. lenmagból "tojás" (lenmag+pici víz) (update: lenmagpehely)





6 megjegyzés:

  1. Nagyon mutatósak lettek ezzel a finom lekvárral! Biztos nagyon finomak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a kedves szavakat itt is, és a zabpalacsintánál is. :)

      Törlés
  2. A lenmagot lezúztad? A süteményliszt mit takar? Még 1 kérdés: ha cukorral csinálnád, mennyit tennél bele?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocsánat, elírtam. Lenmagpehely. De ha egészem lenne, akkor szerintem lezúznám. Nagyi Titka liszt, van direkt kelt tésztához való. Biztos, találkoztál már vele Te is. Kb. 14-15 g cukrot raknék bele, mármint egy ilyen kicsi mennyiséghez. Úgy tudom, hogy eritritből kb. másfélszeres mennyiséget kell a cukorhoz képest. Én egyébként többnyire kevesebbet szoktam, de ez így pont jó most. Érződik rajta, hogy nem egy sós süteményről van szó, de nem is az a nagyon édes. Remélem, tudtam segíteni.

      Törlés
    2. Köszi a választ! Itt Finno.-ban másfajta lisztek vannak, ezért egy kicsit mindig gondban vagyok, hogy mihez milyen lisztet válasszak. A receptet majd kipróbálom. :-)

      Törlés
    3. Óóó, azt nem tudtam, hogy ott laksz. Más liszttel is tutira működik, csak a folyadékfelvevő képessége lehet más. Én is mindig kísérletezgetek. :)

      Törlés