2014. június 25., szerda

Mustáros csirkemell mustáros zöldbabbal

Egy Kiskegyedes receptet alapul véve készült ez az étel. Hasonló zöldbabos recept már van a blogon, ami emlékeim szerint szintén a Kiskegyedből való. Ide kattintva megtaláljátok.
Nem teljesen a recept szerint készítettem a tegnapi vacsorát, de hasonlóan hozzá. Így is finom lett. :)

Elkészítése

A csirkemellet felszeleteljük, majd sóval, borssal, magyaros fűszerkeverékkel fűszerezzük és kevés olajjal összekeverjük. Egy mélyebb, fedeles serpenyőben mindkét oldalán fehéredésig pirítjuk, majd felöntjük vízzel és fedő alatt puhára pároljuk. Párolás közben megforgatjuk egyszer és kevés mustárral ízesítjük még. Majd a fedőt levéve mindkét oldalán sütjük kicsit, hagyjuk, hogy a víz nagy része elpárologjon. 

A hagymát felaprózzuk és olajon megdinszteljük. Mustárral, mézzel, morzsolt tárkonnyal, sóval és borssal ízesítjük. Beletesszük a zöldbabot, picike vizet öntünk alá és néhány perc alatt készre pároljuk. (Házi zöldbab "befőttet" használtam.)

Egy nem túlságosan megpuhult rizs volt még mellé. :)

Hozzávalók:
nagyobb csirkemell
só, bors, magyaros fűszerkeverék
2-3 ek. olaj
2-3 dl víz
2 tk. mustár

20-25 dkg zöldbab
1 közepes fej vöröshagyma
1-2 ek. olaj
2 tk. mustár
1 ek. méz
1-2 csipet tárkony
só, bors



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése