2019. március 25., hétfő

Gombás-cukkinis csirke

Általában úgy szokott lenni nálam, hogy nem receptekhez vásárolok be, hanem bevásárolok és úgy születnek a receptek. Na, persze azért nem meggondolatlanul teszem a kosárba az árukat, hanem nézem az akciómat, figyelembe veszem, hogy mit szabad ennem és azért azt is, hogy mit szeretek. :) Majd a hűtő tartalmából alkotok valamit. Ennél az ételnél is csak annyit tudtam, hogy valamilyen csirkés lesz... aztán kinyitottam egy hűtőt és megláttam a zöldséges ládát benne... :)

Elkészítése

Kevés zsiradékon megdinszteljük a felaprózott hagymát. Rátesszük a felkockázott csirkemellet, és fehéredésig pirítjuk. Meghintjük barna rizsliszttel, összekeverjük és további 1-2 percig pirítjuk. Hozzáadjuk a felkockázott cukkinit és gombát, majd annyi vízzel felöntjük, ami éppen ellepi. Ha megpuhult minden, tejszínt öntünk rá és ekkor fűszerezzük. Néhány perc alatt készre forraljuk.
Az átmosott bulgurt sós, ételízesítős vízben puhára főzzük.

Hozzávalók:
1-2 ek. kókuszolaj
150-200 g csirkemell
1 vörös hagyma (70g)
10 g barna rizsliszt
1 fél cukkini (115 g)
1 nagyobb csiperke gomba (60 g)
2-3 dl víz
30-40 ml rizstejszín
só, bors, delikát
120 g bulgur




2019. március 17., vasárnap

Aszalt paradicsomos zsemle

Szeretek változatosan sütni. Hol kenyeret, hol kiflit, hol zsemlét. Persze ez attól is függ, hogy éppen mennyire van időm valamit formázgatni. De miután kis adagokat sütök, így nem jelent gondot kiflit vagy zsemlét formázni se, mivel gyorsan megvagyok vele.
Mivel legutóbb kiflit sütöttem, zsemlét pedig már régen, úgy gondoltam, itt az ideje újra. Az ITT található receptet vettem alapul, és alakítottam át egy kicsit. Fél lábbal a tavaszban, és várva a nyarat valamilyen mediterrán ízhatásra vágytam, ezért került bele az aszalt pari. :)

Elkészítése

Az élesztőt csipetnyi cukorral langyos vízben felfuttatjuk. Kézzel vagy géppel összegyúrjuk a hozzávalókat, majd letakarva olajjal kikent tálban, meleg helyen 1 órán át kelesztjük. Majd 4 egyenlő részre vágjuk, ekkor még csak lazán, kissé behajtjuk a széleit, hogy köralakot kapjunk és folpack-kal lefedve 10 percig pihentetjük. Majd megformázzuk a zsemléket, és további 20 percig lefedve pihentetjük, míg előmelegítjük a sütőt. Közben a sütő aljába egy tepsiben kb. 2 dl vizet teszünk. Pihentetés után tojásfehérjével lekenjük a zsemléket és tetszés szerint szezámmaggal, köménymaggal vagy más magkeverékkel megszórjuk. 210 fokos előmelegített sütőben kb. 20-25 percig sütjük. A vizes edényt 10 perc eltelte után kivesszük, és úgy sütjük tovább a zsemléket.

Hozzávalók:
120 g teljes kiőrlésű liszt
30 g graham liszt
100 g fehér tönkölyliszt
1 tk. só
3 db olajban eltett aszalt paradicsom (kb. 25 g)
1 gerezd fokhagyma lereszelve
20 g élesztő (lehet kevesebb is, de nekem már nem túl friss, ezért mindet bele tettem)
100 ml langyos víz
csipet cukor
1 tojássárgája
20 g olvasztott vaj

tetejére:
1 tojásfehérje
szezámmag, köménymag





2019. március 14., csütörtök

Brokkolipüré vegán fasírttal

Az alábbi étel tökéletesen beilleszthető most a böjti időszakban, ha valaki nem eszik húst, vagy csökkentette a húsfogyasztás mennyiségét. De egyébként bármikor, ha egészséges falatokra vágyunk. 
Én most egyszerű, gyorsan elkészíthető, mégis tápláló, húsmentes finomságra vágytam. Felmértem, hogy mi is lapul a hűtőben, spájzban, fagyasztóban és az ott találhatókból főztem. Ha akciósan lehet venni brokkolit, akkor általában nem egyet veszünk, hanem többet, hogy előfőzve lefagyasszuk. Így ebbe az ételbe is korábban lefagyasztott brokkolit tettem.

Elkészítése

A felkockázott krumplit, répát feltesszük főni annyi vízben, ami éppen ellepi. Ha felforr, sóval, borssal, sómentes delikáttal ízesítjük. Amikor kezd puhulni, hozzáadjuk a brokkolit (Aki friss brokkolit használ, egyszerre is fel tehet főni minden zöldséget.) Öntünk még hozzá kevés vizet. Mire kiolvad a brokkoli, és újra felfő a víz, meg is puhul minden zöldség. A végén botmixerrel pürésítjük az egészet.
A fasírthoz én most Szafi Free vegán proteines fasírt alapport használtam. A csomagolás hátoldalán található recepttel dolgoztam, annyi eltéréssel, hogy a répának kb. felét cukkinivel helyettesítettem és petrezselyem helyett 2 nagyobb csipet sómentes delikátot tettem bele. 

Hozzávalók a brokkolipüréhez:
1 nagyobb krumpli
1 kisebb répa (kb. 6 dkg)
240 g brokkoli (ez a fagyasztott súlya)
ízlés szerint só, bors, sómentes delikát
kb. 3-4 dl víz

Hozzávalók a fasírthoz (nálam):
100 g Szafi Free vegán proteines fasírt alappor
1 g fokhagymapor
30 g reszelt sárgarépa
35 g reszelt cukkini
2 nagyobb csipet sómentes delikát
10 g frissen facsart citromlé
80 g víz
kókuszolaj a sütéshez








2019. március 12., kedd

Tönkölykiflik

Egy újabb adag kifli. De csak egy mini adag. :) Felhasználandó élesztő lapul a hűtőben, így hát sütni kell. Mostanában igyekszem kisebb adagot sütni, mert az tuti, hogy elfogy. Egy-két fő nem eszik hadseregre való mennyiséget, ezért is kell mindig úgy osztani-szorozni, hogy ne süssem túl magam, de azért kevés se legyen. Most 3 kifli sült. De ha gondoljátok, ebből a mennyiségből 4 darabot is süthettek, de akár duplázhatjátok is a hozzávalók mennyiségét. :) Mostanában nagyon szeretek tönkölylisztből sütni. Jobban ízlik a teljes kiőrlésű változata is, mint a sima liszté. És talán megtaláltam a legjobb, illetve számomra eddig legjobban szemléltetett formázást. Most már mindig így fogom csinálni. Ebben a videóban Ti is megnézhetitek. Ha egyszer Budapesten járok, akkor szeretnék majd abba a kézműves pékségbe ellátogatni, amelynek a tulajdonosa a videóban szerepel. 

Elkészítése

Langyos tejben pici cukorral felfuttatjuk az élesztőt. Majd kissé megolvasztott margarinnal és a többi hozzávalóval tésztát gyúrunk. Letakarva kb. 45 percig kelesztjük olajjal kikent tálban. Majd 3 egyenlő részre vágjuk a tésztát és lazán gömbölyítjük. Letakarva további 10 percig pihentetjük. Ezután olajjal lekent felületen nagyon vékony háromszög alakúra nyújtjuk, szélesebb végénél feltekerjük és kiflit formázunk. Míg a sütő előmelegszik, 10-15 perc, addig is lefedve pihentetjük a kifliket. Mielőtt beraknánk sülni, vízzel lekenjük. 230 fokon kb. 14 percig sütjük.

Hozzávalók:
140 g tk. tönkölyliszt
45 g sima tönkölyliszt
3 g só
8 g eritrit
15 g élesztő 
110 ml langyos (házi) növényi tej
csipetnyi cukor
14 g kissé megolvasztott margarin




2019. március 6., szerda

Padlizsán- és cukkinipizza

Lehet a pizza egészséges és diétás? Naná, hogy lehet! Ma már többféle variáció létezik arra, hogy diétázók, fogyókúrázók, ételérzékenyek vagy egészséges étrendet követők is ehessenek pizzát. Én most teljesen lisztmentesen készítettem el. A feltétet ízlésünk szerint variálhatjuk. Az enyém most húsmentes lett. Bár sütőben készült, de azért nekem már a nyári grillezéseket juttatja eszembe az ízvilág. :)

Elkészítése

A hámozatlan padlizsánt és cukkinit hosszában kb. 0,5-1 cm-esre felszeleteljük. (Pontosabban csak pár szeletet használtam fel a pizzához, a többit máshoz.) Sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük és olíva olajjal kissé meglocsoljuk. 200 fokos előmelegített sütőben, alsó-felső sütéssel 15-20 percig elősütjük. Majd a sütőből kivéve meghintjük sóval, megkenjük paradicsompürével, megszórjuk bazsalikommal, hagymát szeletelünk rá és sajtot reszelünk rá. Sütőbe visszatéve, grillfunkción 220 fokon pirulásig sütjük.

Pontos mennyiséget nem írok a hozzávalóknál. Mindenki kedve és étvágya szerint készíti. :)

Hozzávalók:
padlizsán
cukkini
olíva olaj
hagyma
paradicsompüré

bazsalikom
sajt










Tudom, hasonlóak a képek, de nem tudtam választani. :) 

2019. március 4., hétfő

Köleskása

avagy amikor kölesgombócot készítenél életedben először, de nem jön össze. Ám Te mégis alkotni szeretnél és semmiképpen nem kidobni az ételt. 

A történet ott kezdődik, hogy több helyen találkoztam már kölesgombóccal. Ráadásul vegán kölesgombóccal is, a túrógombóc helyettesítésére. Na, mondom, ezt nekem is ki kell próbálni egyszer. 
Majd készült nálam növényi tej, és a megmaradt szűrleményre is ki kellett találni valamit. Én nagy kreatívan eldöntöttem, hogy belekeverem a kölesgombiba. Igen ám... de hiába olvasgattam egyik receptet, meg másikat, a kölest csak nem sikerült úgy megfőznöm, hogy abból gombócok legyenek. Na, de hogy is szokták mondani? Maga kárán tanul az ember. Vagy ahogy Anya szokta mondani: nincsen olyan kár, amiben haszon ne lenne. Hála itt azért nagy kár nem keletkezett. Sőt. Csak az arányokat kell jobban eltalálni. 

Általában a jól sikerült recepteket prezentálja az ember. De én most azért szeretném megosztani Veletek ezt, hogy ne ijedjetek meg, ha valami elsőre nem úgy sikerül, ahogy szerettétek volna. Kreatívnak kell lenni, és menteni a menthetőt. :) Persze, akadnak olyan esetek, amikor tényleg nem sikerül valami, de akkor is biztos tanultunk valamit, és legközelebb ügyesebben készítjük el.

Utólag azt mondom, hogy a tejbe rizs jó alternatívája lett ez az étel. :)

Elkészítése

Az alaposan átmosott kölest feltettem főni. Kavargattam, szépen elkezdett forrni... Alig jöttem el picit a tűzhelytől, máris elfőtte a vizet. Úgy gondoltam, hogy nem lehet még elég puha, ezért öntöttem még rá vizet... Eritrittel ízesítettem, és amikor elkezdett rotyogni, Szafi Free zabdarát tettem bele, majd öntöttem még rá a növényi tejből is. Ekkor már sejtettem, hogy ebből nem lesz gombóc, mert eléggé szétfőtt a köles... A végén beletettem a tejkészítésből megmaradt szűrleményt, és néhány percig állandó kavargatás mellett még forraltam.
Kakaóval megszórva és kivivel tálaltam.

Hozzávalók:
50 g köles
20 g Szafi Free zabdara/zabgríz
100 g szűrlemény (kókuszreszelék, kesudió, madula keveréke)
2 dl + 2 dl víz + 1 dl házi készítésű növényi tej
2 ek. eritrit

+ tetejére kakaópor, kivi

Ha tejbe rizs vagy gríz mintájára akartam volna készíteni, akkor tuti, nem sikerül. De a véletlen mégis egy finom uzsonnát szült. :)




2019. március 1., péntek

Graham bucik

Jómagam is gyakran kísérletezek különböző kiflik, kenyerek sütésével, hogy melyik liszt hogy viselkedik a másikkal, milyen finomsággá állnak össze együtt. De szeretek jól bevált receptekhez is nyúlni. Így történt ez most is. Az Áfonya mámora blogról választottam a graham bucikat. Teljes mértékben IR-étrendben illeszthető. De bárki megsütheti, aki egy picit is nyitott az egészségtudatos táplálkozásra.

Minden lépést követtem, ahogy az eredeti receptnél szerepel. Annyi eltéréssel, hogy veganizáltam. Növényi margarint tettem a tésztába, a tetejét pedig víz és növényi tej keverékével kentem meg. És fél adagot sütöttem.

Lehet, hogy van még mit csinosítanom a bucikon, de így elsőre elégedett vagyok a formázással. :)

Formázás

Megkelve, lekenve