2014. február 13., csütörtök

Joghurtos-sajtos cukkinikrémleves

Könnyű és finom. Bár a szépérzékem a nullához közelít, de legalább életet tudtam még lehelni a fényképező elemébe. :)
Mivel tejszínem nem volt itthon, és tejfölt pedig nem akartam a levesbe tenni, jött az ötlet, hogy akkor natúr joghurt kerül bele. Nem fogom elfelejteni, hogy helyettesíthetem vele a tejszínt. Legalábbis a cukkinivel mindenképpen jól párosul. :)

Elkészítése

A felaprózott salottahagymát (vagy vöröshagymát) és fokhagymát a kockára vágott cukkinivel kevés olajon kissé megpirítjuk/-fonnyasztjuk. Közben sóval, borssal, delikáttal ízesítjük.
Felöntjük vízzel és kb. 15-20 percig főzzük. Majd beletesszük a natúr joghurtot, reszelt sajtot és hagyjuk a sajtot elolvadni, pár percig még forraljuk.
Végül botmixerrel pürésítjük. Pirított kenyérkockával és reszelt sajttal tálaljuk. De egymagában is finom.

Hozzávalók:
1 cukkini
1 salottahagyma
1 gerezd fokhagyma
5-6 dl víz
2 ek. natúr joghurt
2-3 dkg reszelt sajt (de lehet több is)
só, bors, delikát ízlés szerint
Tálaláshoz: pirítós, reszelt sajt

Joghurtos-sajtos cukkinikrémleves

Joghurtos-sajtos cukkinikrémleves pirítóssal

Joghurtos-sajtos cukkinikrémleves pirítóssal és reszelt sajttal

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése