2019. március 17., vasárnap

Aszalt paradicsomos zsemle

Szeretek változatosan sütni. Hol kenyeret, hol kiflit, hol zsemlét. Persze ez attól is függ, hogy éppen mennyire van időm valamit formázgatni. De miután kis adagokat sütök, így nem jelent gondot kiflit vagy zsemlét formázni se, mivel gyorsan megvagyok vele.
Mivel legutóbb kiflit sütöttem, zsemlét pedig már régen, úgy gondoltam, itt az ideje újra. Az ITT található receptet vettem alapul, és alakítottam át egy kicsit. Fél lábbal a tavaszban, és várva a nyarat valamilyen mediterrán ízhatásra vágytam, ezért került bele az aszalt pari. :)

Elkészítése

Az élesztőt csipetnyi cukorral langyos vízben felfuttatjuk. Kézzel vagy géppel összegyúrjuk a hozzávalókat, majd letakarva olajjal kikent tálban, meleg helyen 1 órán át kelesztjük. Majd 4 egyenlő részre vágjuk, ekkor még csak lazán, kissé behajtjuk a széleit, hogy köralakot kapjunk és folpack-kal lefedve 10 percig pihentetjük. Majd megformázzuk a zsemléket, és további 20 percig lefedve pihentetjük, míg előmelegítjük a sütőt. Közben a sütő aljába egy tepsiben kb. 2 dl vizet teszünk. Pihentetés után tojásfehérjével lekenjük a zsemléket és tetszés szerint szezámmaggal, köménymaggal vagy más magkeverékkel megszórjuk. 210 fokos előmelegített sütőben kb. 20-25 percig sütjük. A vizes edényt 10 perc eltelte után kivesszük, és úgy sütjük tovább a zsemléket.

Hozzávalók:
120 g teljes kiőrlésű liszt
30 g graham liszt
100 g fehér tönkölyliszt
1 tk. só
3 db olajban eltett aszalt paradicsom (kb. 25 g)
1 gerezd fokhagyma lereszelve
20 g élesztő (lehet kevesebb is, de nekem már nem túl friss, ezért mindet bele tettem)
100 ml langyos víz
csipet cukor
1 tojássárgája
20 g olvasztott vaj

tetejére:
1 tojásfehérje
szezámmag, köménymag





2 megjegyzés: