2013. január 5., szombat

Lecsós-mustáros hús 2012-ből

Mielőtt teljesen feledésbe merülne ez az étel, megírom a receptet. Mivel a kép a másik gépemen maradt, így azt később teszem a bejegyzéshez... Vagyis addig a bejegyzést sem teszem közzé. Nem mintha nehéz recept lenne, de mindig szeretem frissen megírni. Most ez nem jött össze, így visszaemlékszem. :)

Elkészítése

A csirkemellet vékonyan felszeletelem, majd csirke fűszer, bors, mustár, piros arany és olaj keverékébe bepácolom. Pár órán át állni hagyom, hogy összeérjenek az ízek.
Az apróra vágott vöröshagymát egy mélyebb serpenyőben margarinon megfonnyasztom, majd tűzről levéve piros paprikával meghintem. Tűzre visszatéve rögtön felöntöm vízzel, és beleteszem a csirkemell szeleteket. Amikor az egyik oldala kifehéredett, akkor megfordítom. Pár perces párolás után ráteszem a felkockázott paradicsomot, kis cikkekre vágott paprikát és vékonyan felkarikázott fokhagymagerezdet, valamint kevés piros aranyat és házi paradicsomlevet teszek bele. Tetejére szórok egy kevés sót és delikátot, lefedem, majd az egészet puhára párolom.

Hozzávalók:
4 paprika
2 paradicsom
1 közepes vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma
30 dkg csirkemell
2-3 tk. piros paprika
3-4 ek. olaj
2 tk. mustár
1 kk. bors
3-4 tk. csirke fűszer
1 tk. piros arany + egy kevés ízesítéshez
1/2-1 dl (házi) paradicsomlé
2-3 dkg margarin
2 dl víz
1 kk. só
1 kk. delikát

2012 utolsó dolgozós hetére készült ez az étel. Szorgos méhecskés egy hét volt. Csak a készítéskor volt időm fotózni, de remélem, az is elnyeri a tetszéseteket. :)

2013: Nem találom a képet... De azért fogadjátok szeretettel ezt a tavaly megírt bejegyzést. :)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése