2013. augusztus 24., szombat

Bulgária 7. nap, vagyis utolsó nap, megérkezés Erdélybe, majd haza


"Pár órás alvás után, reggel korán keltem, hogy még lemenjek a partra. Napfelkeltét fotóztam… Annyira gyönyörű volt. Most fáj megnézni a képeket, mert úgy hiányzik minden, ami Bulgáriában volt. Vagyis főként a tenger és az animátorok szuper műsorai.
Tengerparti séta után, reggelizni mentem. Reggeli után a csomagjainkat bepakoltuk az autóba, és útnak indultunk. A karszalagunk emlékbe megmaradt, szerencsére nem vették le. :)
Az érkezés egyszerűbbnek és gyorsabbnak tűnt Bulgáriába, mint ahogy megérkeztünk Erdélybe…
A határokon viszonylag gyorsan átjutottunk. Romániába érve a Kaufland bevásárló központ grill büféjében ebédeltünk. (Majd külön bejegyzésben mutatom.)
Valahol volt egy kis kavarodás, nem figyeltünk a gps-re megfelelően, majd egy kis falunál valami miatt óriási kocsisor alakult ki, és ott tötyögtünk sok ideig… Végül este 7-8 között megérkeztünk Csíkszeredára, ahol az első kinézett szállás telve volt, majd a következő 1-2 is. Végül egy étterem és panzió tulajdonos segítségével sikerült szállást találni. (Az ő éttermében aztán vacsoráztunk is, de ez szintén külön bejegyzést érdemel.) Egy magán szálláson töltöttünk 1 éjszakát. Családi ház első részét adják ki turistáknak. Tiszta, rendezett volt, de nem luxus lakosztály. 1-2 éjszakára, illetve átutazóban lévőknek tökéletes. Azért több napra kényelmesebbet választanék.
Másnap Csíkszeredán egy rövid időre megálltunk a várnál, végig mentünk a piacon, vásároltunk a Merkúrban reggelit. Majd tovább indultunk haza. Megálltunk Korondon és Parajdon, hogy töltött káposzta főző edényt vegyünk, illetve sót. Egyéb nevezetességeket nem néztünk, néhány egészségügyi megállót kivéve csak mentünk és mentünk, és közben csodáltuk a gyönyörű tájat. Ebédelni persze megálltunk, de azt szintén külön bejegyzésben mutatom, hogy hol és mit.
Az utolsó 2-300 km már kínszenvedés volt számomra. Szerettem volna már vagy otthon lenni, vagy inkább még Bulgáriában. Csak már úton ne legyek. Végül  este 6 óra körül érkeztünk haza fáradtan, de tele élményekkel.
Ha nem is 2014-ben, de visszatérek még Bulgáriába, hogy a kimaradt fontos látnivalókat - Szozopol, Bourgas, Várna delfin show, Szófia esetleg és Nesebar mindkét része részletesen - megnézzem és élvezzem a tengert. :)"

















Erdélyben én már kevés fotót lőttem. Most arról nem mutatok képeket. 2013 nekem amúgy is inkább Bulgáriáé volt... Bár szívesen elmennék még ide-oda idén is. :)

2 megjegyzés:

  1. Nézegettem a bejegyzéseidet, nagyon szép helyen jártál ! Csodás élményeket raktározhattál el , ezzel feltöltődtél legalább egy kicsikét. Ha már fáradt leszel, csak előveszed a fotókat és ismét átélheted az élményeket!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a téli estéken jól jönnek majd ezek a képek. :)

      Törlés