2013. augusztus 19., hétfő

Utazás és Bulgária 1. nap - 2013.08.11.

2013-ban Bulgáriát választottuk nyaralásunk helyszínéül. Régen voltam már tengernél, így most nagy öröm volt, hogy Bulgáriába utaztunk. Főleg, hogy ott még nem voltam. :) A nyaralásról szóló bejegyzéseket napra lebontva fogom közzétenni. Az élménybeszámolókat a nyaralás alatt írtam, szinte minden nap az az napit. Fogadjátok szeretettel!


"Ember tervez, Isten végez. Az idei nyaralásunk több szempontból is képlékeny volt. Egyet tudtam, hogy tengerpartra szeretnék menni. Korán nem foglaltunk le egy utazást sem. Nem teljesen hirtelen ötlettől vezérelve, de nem sokat gondolkozva rajta, végül Bulgária mellett döntöttünk. Őszintén szólva Bulgária sosem szerepelt az elsők között azon a listámon, amely azt tartalmazza, hogy hova szeretnék eljutni. De már az első nap után sem bánom, hogy ide jöttünk. :)
Augusztus 09-én letettem a lantot a munkahelyen 2 hétre, hogy belevessem magam a szabadságba.  Fárasztó napok álltak mögöttem, és még össze kellett pakolnom a nyaralásra, miután hazamentem. Végül augusztus 10-én délután ¼ 4-fél 4 között útnak indultunk autóval. Külföldre ilyen messze még csak busszal utaztam, és az sem most volt. Szépen átkeltünk a magyar-román határon, amit elég gyorsan elértünk. Néhány óráig volt szerencsénk nézni az utat, a tájat, a hegyes-dombos vidéket. Sötétedés után már nem sokat láttunk a tájból, és ezt csak tetőzte az óriási eső. Megjegyezném itt, hogy vigyázz mit kívánsz! Ugyanis én pár napja meghallgattam néhányszor az Add már Uram az esőt c. számot. De én a magyarországi őrületes hőség lehűtésére szerettem volna egy kis csapadékot, nem azért, hogy fél úton zuhogjon az eső. Erdélyen keresztül szinte végig esett. Mi az, hogy esett? Zuhogott! És ekkor ugye már éjszaka volt, szóval még a Nap sem világította meg az utunkat. Én részben aludtam, részben pedig figyeltem az utat… Mintha teljesen más dimenzióban lettem volna, vagy nem is tudom. Nagy fokú félelem nem volt bennem, de fura volt az egész… Valahol fél kómában voltam, valahol pedig észleltem, hogy micsoda időjárási viszonyok között haladunk célunk felé. A bolgár határhoz közeledve, hajnal tájt már elállt az eső. Szerencsére így jobban is láttunk. A felkelő Nap már Bulgáriában köszöntött minket.
Még úton, amikor először megláttuk a tengert <3
Magyar idő szerint 9-10 óra között érkeztünk meg a Napospartra.
Egy utazásszervezőn keresztül foglaltunk szállást, aki nevezetesen Gavrilov Iliyan. Egy 30-as, közvetlen, jó fej férfi. Ő megmutatta a szállásunkat, majd megkaptuk a karszalagot, ami feljogosított arra, hogy késői reggelit fogyasszunk, és természetesen az összes többi étkezést is ezzel vehetjük igénybe a Burgas Beach Hotel éttermében. Reggeli után sétálgattunk egy kicsit a környéken, majd megebédeltünk.
Első reggelim

Kilátás az üveg falú bárból

Hosszú utazás után egy frissítő kávé

Egy hajó, ami egy bár :)

Első séta a parton <3


Ebéd 1.

Ebéd 2.

Ebéd 3.
Amíg a kulcsot vártam, sétáltam egy kicsit

És végül 2 óra után, kicsit már türelmetlenkedve, de megkaptuk a szobakulcsokat és elfoglaltuk a szobáinkat. Hála Iliyannak külön szobám van, ráadásul 2 fős. És ami a pláne benne, hogy az erkélyről és az ablakból a tengert látom. :) Sosem volt még ilyenben részem. Talán még fel sem fogtam teljesen. De nagyon örülök. :)
Golden Rainbow
Ágyikóm :)

Erkélyem

Kilátás az erkélyről 1. Háttérben Nesebar

Kilátás az erkélyről 2.
A szobám ablaka hajóablak és a hajót láttam :)

Miután elrendezkedtünk a szobában, megmártóztunk csöppet a tengerben és a medencéket is lecsekkoltuk. Sajnos, már első nap piros jelzés volt, vagyis nem szabadott messze bemenni a tengerbe. A nagy hullámzások miatt, csak a part közelében mentem bele a vízbe és kezdtem el kagylókat gyűjtögetni. Az animátorok jóvoltából a medencénél még a zumbát is kipróbáltuk. Na, jó. Azért ehhez volt egy kis bátorítónk. Az all inclusive-nak köszönhetően azt eszünk és iszunk, amit csak szeretnénk és annyit, amennyi belénk fér.
Ebédnél és vacsoránál is jócskán teletömtem a bendőm. Bár azért azt meg kell jegyeznem, hogy eddig a saláták és sajtfélék a kedvenceim. Azokat nem lehet elrontani. :) Vacsora után még tettünk egy kisebb kört a bazársoron. Én már megkaptam a vásárfiát. Egy szuper <3 Bulgaria feliratos topot. :) Nagyon jól néz ki! Fel is fogom avatni nagyon hamar.
A kis sétánk után még az animátorok előadását néztük, majd mindenki elvonult a maga kis zugába. :)
Sajnos, nincs elérhető internet a szobában, ezért csak a wifi szobából, vagy legrosszabb esetben otthonról tudom feltölteni a bejegyzéseket.
Az ételek nevei sem ebédnél, sem vacsoránál nem voltak kiírva, de azért mutatom, hogy miket kóstoltam meg. :)"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése