2012. március 12., hétfő

Petrezselymes, tejszínes hal

Néhány hete, amikor névnapi vacsorán voltunk, kapros-tejszínes halat is ettünk. Én nem szeretem a kaprot, de az a hal úgy ahogy volt, nagyon ízlett. :) Rögtön elterveztem, hogy itthon készítek egy petrezselymes változatot. Receptet nem kértem, ezért magamtól próbálkoztam. Mivel Anya nem túl nagy "halbarát", ezért egy csomag pangasius filének a felét készítettem így el. A másik felét Anya kérésére sütőben sütve, mert ő úgy jobban szereti.

Elkészítése

Besózom, borsozom a halat. (Én néhány órát állni hagytam, de elég 20-30 perc is, hogy átjárja a fűszer.) Serpenyőben kevés olvasztott margarinon elkezdem fonnyasztani az apróra vágott vöröshagymát, majd beleteszem a halszeleteket és felöntöm egy kis vízzel. Ha szükséges, akkor pótolhatjuk a vizet. Szárított, morzsolt petrezselyemlevéllel megszórom. Fedő alatt puhára párolom. Közben megfordíthatjuk a szeleteket. Ha nem érezzük elég sósnak, akkor ízesíthetjük még. Miután megpuhult a hal (ez nagyon hamar van), felöntjük egy kevés tejszínnel és 3-4 percig még "rotyogtatjuk".
Köretnek rizs illik hozzá.

Hozzávalók:
2 nagy szelet pangasius halfilé (pár szeletre elvágva)
3-4 dkg margarin
1 kis fej vörös hagyma
2 dl víz
só, bors
2 kk. szárított, morzsolt petrezselyemlevél (ha friss, akkor kb. egy fél "csomó")
0,5-1 dl tejszín

2 megjegyzés:

  1. Itt nálunk van egy ilyen kész tasakos por, lazachoz való, azt kell egy pohár tejszínnel felkeverni (abban is petrezselyem és kapor van). Azt úgy szoktam, hogy karikákra vágott krumplit megfőzök, belefektetem egy jénaiba, rá a halszeleteket és az egészet leöntöm ezzel a tejszínes szósszal és a sütőben sütöm, míg a hal átsül. Isteni szokott lenni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon jól hangzik. :) Itthon is van hasonló por, csak azt krumplival és kolbásszal kell elkészíteni.

      Törlés