2016. február 8., hétfő

Melyik diétát válasszam?

Feltehettem volna úgy is a kérdést, hogy melyik táplálkozási módot válasszam? Ebből a címből talán arra következtethettek, hogy fogyózni akarok. Nőből vagyok, ezért nem lenne igaz, ha azt mondanám, hogy én aztán soha nem szeretnék egy kicsivel könnyebb lenni. De ha olykor-olykor előkerül az egészséges önértékelésem, akkor azt mondom, hogy nincs szükségem fogyókúrára, csak egy kis mozgásra kellene rávennem magam. Testem formálódna a sport által és a lelkem is szabadabban szárnyalna. De ezt majd márciusban leteszteljük... :)
Laktózérzékenységem mellett folyamatosan keresem azt a táplálkozási formát, ami a legideálisabb lenne számomra. A sajtokról nem tudtam lemondani, de súlyos problémát nem okoznak. A kávémat mentes tejjel iszom. Egyéb tejterméket ritkán fogyasztok, de akkor is próbálok laktózmentest venni belőle. Néha a nem mentes alacsonyabb ára vonzóbb... :(
De gyakran érzek puffadást, gyomorgörcsöt, feljön a gyomorsavam. Bár amennyire ismerem magam, ezek nálam stressz eredetűek jórészt, de nem biztos, hogy bír minden táplálékot a szervezetem.
Utána olvastam már többféle diétának. Az egyikben ezt kell elhagyni, a másikban azt. Az egyik emezt magasztalja, a másik amazt. A különböző módszerek útvesztőiben keresem az utam.
A gyors éttermi láncok nem gazdagodnának meg belőlem, de ezen kívül én is elcsábulok néha egy zacskó chipsre, vagy gumi cukorra. Viszont nyitott vagyok az egészséges táplálkozásra is. De mi az, ami manapság egészséges? Milyen lisztből gyártsam a kenyerem? Merjek enni lencsét, vagy mégsem? Kerüljem a hőn szeretett paradicsomot, mert a paleo szerint nem jó? Válasszam az alacsony ch tartalmú ételeket, vagy mégse, mert abban meg sok az energia?

Ti milyen diétát alkalmaztok? Nektek mi vált be? Szerintetek érdemes valamilyen táplálkozási elvet követni, vagy együnk, ami jól esik, de egészséges határokon belül? 


3 megjegyzés:

  1. az egyik barátnőm laktóz és gluténérzékeny, eléggé nagyon. Szintén Évi. :-)
    Ő kb. egy éve diétázik, többé-kevésbé betartva, a "paleo-diétára" alapozva és neki nagyon bejött. Mondjuk maga süti a kenyereit is stb...nekem is jó lenne egy ilyen pár hónapig, de én egy napig sem tudnék lemondani bizonyos dolgokról...
    Sok sikert a megfelelő diéta megtalálásában.

    Az előző témádhoz csak röviden,mert különben nagyon belefolynék.
    Én is a múltba és a jövőben élek főleg. Hogy megéljem a jelen jó pillanatait, arra szó szerint nem marad idő. Bprzalmassá vált szerintem a mai világ és annyira hajszolnak, kihsználnak a munkaadók, hogy az ember szinte rabsolgasorban él. ;-)
    Mi a nyaalásaink során koncentrálunk erősen arra, hogy megéljük a pillanat szépségét, megálljunk, leüljünk egy helyen, ami megfog, élvezzük a hangokat, fényeket, illatokat. És akkor úgy is érzem, hogy szuper, tényleg megéltem nagyon intenzíven, de kicsivel utána máris elfelejtem. Nagyon megváltozott az életmódunk. Több mint 20 évvel ezelőtti utazások legkisebb pillanataira is mélyen emlékszem, a mostaniakat meg egy az egyben elfelejtem, komplett kitörlődik szinte minden. Ijesztő, hogy a kor (társadalom/munka/életsítlus) hozta változások mit művelnek velünk. A világ nagyon rossz felé tart és egyre nehezebb megfogni a jó pillanatokat, jobban mondva meg is tartani.
    puszi

    VálaszTörlés
  2. Sziaaa.. én szénhidrát minimalizálásával (zabliszt, DW liszt, 0,1%os zsírtartalmú tej, csirkehús, hal, sok zöldség) és rengeteg mozgással sikerült lefogynom 17 kilót. Azóta vissza vettem a tornát is és a min. ch kajálást is, bár kerülöm a lisztet és a cukrot (eritritet használok) azóta több mindent eszek, és sikerül tartanom a normál BMI testsúlyom :))) Sajnos lemondással jár, de megéri :))) és igen, van hogy én is elcsábulok vagy engedek (szülinap, valentin nap, fáradt csak eszünk és filmezünk este a párommal, ünnepek) .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszönöm a hozzászólást! Igazából engem nem a fogyás miatt érdekel, talán ezért sem vagyok elég motivált a ch csökkentett dolgok terén. De mégis inkább ez az, ami vonzó számomra, mint a drága maglisztek a paleo diétából.

      Törlés