2019. február 11., hétfő

Füstölt sajtos-bacon-ös csirke basmati rizzsel


Hosszú kihagyás után, vagyis konyhamentes élet után, végre komplett ebéddel várhattam Anyát. Leves, második, desszert. :) Elég sűrűn eszünk mostanában tésztás ételt, ezért szerettem volna valami olyat, amihez rizst lehet főzni. A hűtőben fellelhető alapanyagokra hagyatkoztam. :)
A leves húslevesből megmaradt húslében főzött vegyes zöldségkrémleves volt, a desszert pedig sajttorta, aminek az eredeti receptjét korábban már ITT megosztottam. Most eritrittel készült, az aljára pedig Győri édes zabkekszet raktam, és féladaggal sütöttem. Kekszből is az eredeti mennyiség felét használtam. Nagyon imádjuk ezt a tortát. Ritkán sütöm, de akkor nagyon tudunk neki örülni. :) 
Most viszont a főétel receptje következzen. 

Elkészítése

A csirkemellet és a bacont kisebb csíkokra/kockákra vágjuk, és felaprózzuk a fokhagymát. Fűszerezzük, kevés olívaolajjal meglocsoljuk és tejföllel, görög joghurttal összekeverjük. Néhány órára hűtőbe tesszük és hagyjuk összeérni az ízeket.
Egy jénai aljára pici olajat öntünk és erre tesszük a bepácolt csirkét, majd reszelt sajttal megszórjuk. (Valószínűleg olaj nélkül sem égett volna le, de a biztonság kedvéért tettem.)
180 fokos előmelegített sütőben kb. 30-35 percig sütjük alufóliával lefedve, majd levesszük a hőfokot 160 fokra és légkeveréses fokozaton sütjük még 6-8 percig alufólia nélkül.
Tetszés szerinti körettel tálaljuk. Én basmati rizst főztem hozzá, amit pici sóval és házi jellegű vegetával ízesítettem.

Hozzávalók:
30-40 dkg csirkemell
2 szelet bacon
2 gerezd fokhagyma
1/2 tk. bors
1/2 tk. piros fűszerpaprika
2 tk. só
1-2 ek. olívaolaj
2 ek. tejföl
2 ek. görög joghurt
füstölt sajt
1 ek. étolaj sütéshez (opcionális)

150 g basmati rizs
vegeta/delikát

A fenti hozzávalók IR-étrendbe is beilleszthetők.








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése