2019. február 24., vasárnap

Tejszínes-mustáros csirke cukkinivel és mustáros, pirított krumplival

Pénteken zöldséges csirke ragulevest készítettem. Nem szerettem volna túl nagy adagot főzni, és túl sok húst sem tenni bele, ezért egy fél csirkemellet kettéosztottam. Tehát az egyik részéből készült a leves, a másik részéből pedig főétel. 

Elkészítése

A csirkét és a cukkinit felkockázzuk, majd pici olajon serpenyőben elkezdjük pirítani. Amikor kifehéredik a csirke és kezd pirulni a cukkini is, sültcsirke fűszerrel és borssal fűszerezzük. Alacsony tűzön pirítjuk, tehát nem túl pirosra, csak enyhén. Ha már vágható a csirke, tejszínt öntünk rá és tovább ízesítjük sóval, mustárral. Átkevergetjük, és amikor elkezd rotyogni a tejszín, elzárjuk alatta a tüzet. (Figyeljünk, hogy alacsony fokozaton pároljuk a tejszínnel, hogy nehogy leégjen.)
A körethez a felkockázott krumplit sós vízben megfőzzük, majd serpenyőben kevés olajon piros paprikával, borssal, mustárral ízesítve néhány perc alatt állandó kevergetés mellett készre pirítjuk.

Hozzávalók a csirkéhez:
75 g csirke
150 g cukkini
1 ek. napraforgó- vagy olíva olaj
2 tk. sültcsirke fűszer
1 tk. só
1/4 tk. bors
1,5 dl laktózmentes tejszín
1 tk. mustár

Hozzávalók a krumplihoz:
400 g megtisztított krumpli
só, víz a főzéshez

1 ek. napraforgó- vagy olíva olaj
1-2 tk. piros paprika
1/4 tk. bors
2 tk. mustár a pirításhoz




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése