2019. február 21., csütörtök

Lencsés korhelyleves

vagy valami olyasmi. Vagy lencsés savanyú káposzta leves. Avagy főzzünk abból, ami van otthon. :)

Egy nagy zacskó savanyú káposzta arra vár, hogy valaki, valamilyen formában megegye. Erre a posztra most csak én vagyok. Gondoltam, hogy akkor legyen egy részéből leves. A többiből még nem tudom, hogy mi fog készülni, de ez kb. a káposztát eszek káposztával állapot. 😂 Na, nem baj, mert kell a vitamin. 😊

Elkészítése

A felaprózott hagymát kevés kókuszolajon megdinsztelem. Egyidejűleg hozzáadom a felkarikázott kolbászt is, hogy abból is kisüljön a zsírja. Amikor kész, meghintem piros paprikával és belekeverem a savanyú káposztát. (Picit hagyom dinsztelődni. Ez kb. 2-3 perc.) Majd beleteszem az előzőleg néhány órára beáztatott és átöblített lencsét a felkockázott répával együtt. Felöntöm annyi vízzel, ami jól ellepi, majd összekeverem a zöldségeket, lencsét. Ha felforrt, sóval, borssal, natúr vegetával* ízesítem, és teszek bele egy babérlevelet is.
Amikor minden puha, rántást teszünk rá vagy tejfölös habarást. Nekem most nem volt megfelelő lisztem, ezért kevés főzőlevet és kis hideg vizet kevertem össze a tejföllel, és azt tettem a levesbe. Néhány perc alatt készre forraljuk a választott sűrítéssel.

Hozzávalók:
150-160 g savanyú káposzta
70 g lencse
1 nagyobb répa
25 g füstölt kolbász (főleg az íze kedvéért)
1-2 ek. kókuszolaj
1 tk. piros paprika
só, bors, natúr vegeta
1 babérlevél
2 ek. tejföl (főzőlével, hideg vízzel összekeverve)
1,4 l víz

*Sosem tudom, hogy minek is nevezzem a "delikátom" Nem házi, de olyan jellegű, natúr változat. Bioboltban szoktam venni, hozzáadott sótól, ízfokozótól mentes. Inkább szárított zöldségmixnek nevezném. De mivel át van öntve egy üvegbe, és a csomagolása már nincs meg, nem tudom a pontos nevét. :)



1 megjegyzés:

  1. Minden jó amit beletettél csakis finom lehet !Maradék káposztából készítsél káposztás sztrapacskát ó de megenném most!(káposztát megdinszteled és a sztrapacska tésztával összekevered:)

    VálaszTörlés