2012. február 5., vasárnap

Hagymás bagett

Már az ünnepek előtt terveztem, hogy kenyér helyett bagettet kellene sütni. Aztán a sok készülődés mellett mégis úgy döntöttünk, hogy a már jól bevált kenyeret sütjük karácsonykor is. Ez az időjárás azonban most téli álomra kényszerítené az embert... De hát nem vagyunk mi medvék, úgyhogy sütni-főzni, enni is kell. Mégpedig hagymás bagettet. :) Az Ízek és érzések c. magazin egyik receptje alapján készült, de nem pont ugyanúgy.

Elkészítése

A hagymát kevés olajon aranysárgára pirítjuk. Majd a többi hozzávalóval együtt kenyérsütőgépben (vagy kézzel) megdagasztjuk. Alulra tettük a langyos vizet (benne só elolvasztva) majd a liszt felét, szárított élesztőt, a liszt másik felét és a legtetejére a hagymát (olajjal együtt). Miután megdagasztjuk, lisztezett felületen ketté választjuk és két rudat formázunk belőle, kicsit csavarhatunk is rajta. A tepsi aljára sütőpapírt helyezünk, liszttel megszórjuk és ráhelyezzük a rudakat. 25-30 percig kelesztjük, megkenjük vízzel és bevagdossuk a tetején. (Én nem mertem túl mélyen bevágni, szóval lehet bátrabban is. :)) 180 °C-os előmelegített sütőben 40-45 perc alatt készre sütjük. Miután kisült kb. 10 percre le kell takarni konyharuhával, aztán fogyasztható is. :)
(A hagyma érződik, de nem vészes. :))

Hozzávalók:
3 ek. olívaolaj
1 nagyobb fej vörös hagyma, apróra vágva
25 dkg graham liszt
50 dkg fehér búzaliszt
1 cs. szárított élesztő
2,5 tk. só
4,5 dl langyos víz
Frissen sülve

Esti fényben a vacsorám :)

Reggeli fényben a reggelim :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése