2012. április 4., szerda

Cukkinis-padlizsános szendvicskrém

2 cukkini lapult a hűtőben egészen tegnap délutánig. Most már csak egy. :) A másikhoz vettem egy padlizsánt, mert friss padlizsánkrémre vágytam, amit most cukkinivel kombináltam. Most hogy jön a Húsvét és már nagyjából el van döntve a menü, próbálok egyszerűbb, akár húsmentes kajákat készíteni vasárnapig. Ugye ünnepen mindig megy a habzsi-dőzsi. :) Bár megsúgom, hogy én még Húsvétkor is szívesen megennék egy jó kis padlizsánkrémet. Eddig az a kedvenc szendvicskrémem. :) De Húsvétkor az ünnepi menü dukál, hétköznap az egyszerűbb is megteszi. :)

Elkészítése

A hagymát apróra, a paprikát kisebb cikkekre vágom és kevés olajon elkezdem fonnyasztani, majd víz hozzáadásával puhára  párolom. Ízlés szerint sóval, borssal és egy kis erős pistával ízesítem. (Utólag még módosíthatunk az ízeken.)
A cukkinit és a padlizsánt megmosom, végeit levágom, félbe vágom. Egy tepsi aljára alufóliát teszek, olajjal megkenem és "húsával" lefele ráhelyezem a zöldségeket és 180 °C-os sütőben 25 perc alatt megsütöm.
A cukkinit felkockázom, héjával együtt a paprikához teszem. A padlizsán héját leveszem/húsát kikaparom és úgy adom a paprikához.
Késes botmixerrel pürésítem. Egy kis mustárral még utólag ízesítem.

Hozzávalók:
1 cukkini
1 padlizsán
1 sárga paprika
egy közepes fej hagyma 3/4 része (Nem volt kisebb hagyma itthon, és nem akartam túl hagymásra csinálni.)
fél-1 dl víz (nagy részét hagyjuk elpárologni)
só, bors
kb. fél ek. mustár
olaj (csak kevés)

Mennyire várom már, hogy nyár legyen és szedhessük a saját padlizsánt... :)

4 megjegyzés:

  1. wááá, de imádom ^^ én szoktam bele fokhagymát is tenni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Utólag jutott nekem is eszembe a fokhagyma, szoktunk beletenni. :)

      Törlés
  2. A padlizsánkrémet én is nagyon szeretem:) Cukkinival még sosem párosítottam, pedig az is nagy kedvenc. Boldog ünnepet kívánok:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Neked is kellemes ünnepet! :)

      Törlés