2012. április 9., hétfő

Húsvéthétfő 2012 - I. Szoboszlói Húsvéti Fesztivál

Idén nem mentünk túl messze, csak a közeli Hajdúszoboszlóra. Már említettem a fesztivált, amit első alkalommal rendeztek meg. Mi csak a kipakolást néztük meg, programokon nem vettünk részt. De ebéd közben hallottunk egy kis hegedűt, nótaszót. :) Bár itthon van mindenféle finomság, amiket azért nem pakolhattunk fel a hátunkra, ettünk egy-egy kenyérlángost. :) Kóstoltam sajtot és csipkebort, mindkettőből vettünk is. :) Füstölt tehénsajtot vettünk, de volt még kecskesajt is. Az összesből el tudtam volna hozni egy nagy gurigát. :) De hát nagyon borsos áron kínálták. Na, jó. Azért 17 dekányi finomság így is ott vár a hűtőben. :)
A bazárok mellett árultak még pálinkát, lekvárt, mézet, csokit, kürtős kalácsot, szörpöt. Sátorban pedig vagy 4 étteremnek volt kihelyezett konyhája.
A finomságok mellett pöttyös bögrék, tányérok, sótartók is voltak. A pöttyös bögrém mellé kaptam egy tányérkát. :) Piros alapon fehér pöttyös az igazi. :)
Egy kis eszegetés, nézelődés, sétálgatás után haza jöttünk, pontosabban elmentünk a debreceni gyógyfürdőbe kicsit lazítani. :)
Így telt a húsvét 2. napja. Most pedig jöjjön néhány kép:

A táblát nem tudtam arrébb tenni :)

Sajtország

Pöttyök mindenhol :)




Lekvárok és szörpök

Méz és lóbalzsam (?)

Különleges csokik

Szalonnás kenyérlángos

Kolbászos-szalonnás kenyérlángos

Egy újabb szoboszlói macska :)

Pöttyöskéim

Tányér és bögre

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése